gépész alpakka Béla smseire a következő napokban nem akaródzik válaszolni, de sajnos a sors nem olyan kegyes hozzám, hogy ezzel valóban annyiban is maradhat a lámúr. történt ugyanis, hogy elmentem "randizni" egy nálam egy fejjel alacsonyabb, semmi különös fiúval az Ankerbe. veri fémösz randi helyszín, repesve várom, hogy ilyen kultúr körülmények közé vigyen végre valaki. magamtól soha nem mennék oda. óóó talán egy pali, aki tényleg a tenyerén fog hordozni. na nem. egyszerűen azért megyek el ezzel a fószerrel bárhova is, mert valaki azt kamuzta róla, hogy ő azt kamuzta, hogy kéne neki egy barátnő. kész, a nyakába is ugrottam, amikor elindult a bjutiful frencsip, vagyis vagányan bejelölt a facebookon és megkérdezte, hogy meg-e adom a telefonszámom és találkozunk-e valamikor.
meg-e adtam és lapostalpú cipőben valamint szerény fiúkat nem elrettentő öltözetben, mégis a lehetőségekhez mérten kívánatosan díszelegtem hát Mr. Unalom mellett az Ankerben, amikor is megjelent Béla. ó jeee. reménykedem, hogy elég lesz a "jajj, hát szia, hát jajj, bocsi, hogy nem válaszoltam, csak annyi minden összejött mostanában" - miközben szemmel verem. de nem, semmi nem elég. Béla begőzölt és Ákos után szabadon a zászlajára tűzte: induljon a banzáj. szóval fogja a fröccsét, leteszi az asztalunkra és bemutatkozik Mr. Unalomnak én meg érzem, hogy ezt most itt lenyomja, mint a bélyeget. megfagy a vér az ereimben, hogy ez mennyire kínos, de már érzem a remegést is az ujjbegyeimben, ahogy ezt a feledhetetlen élményt majd ide bepötyöghetem.
Béla nem szarral gurigázik, azonnal benyomja hogy ő az atomerőmű főatyaúristene, aki nélkül baszki Magyarországon nem hasadhat atom. Mr. Unalom megteszi nekem azt a szívességet, hogy nem néz rám kérdően, mégis mi a kurvaélet történik itt. ezt azzal tudom viszonozni neki, hogy kézen fogom, és ha már Béla nem akar odébb állni, akkor elvonszolom onnan magamat és az unalmas lovagot és valami olcsó indokkal én bontom fel a meghitt hármas frigyet.
valahogy így kezdődött egy unalmasan nyugalmasnak látszódó kapcsolatom egy remek emberrel, aki eleinte a csillagot is, aztán már a minimumot se villantotta. ott kellett volna a fejébe húznom a három kiló rostélyost, amit 15 óra munka után a fejemen átesve krumpli krokettel és hagymakarikával szolgáltam fel neki, amikor megérkezett és csörgött a telefonja, amelyben a fülem hallatára letagadott valami cimbora előtt, majd beközölte, hogy egyébként is az anyja rostélyosa az egyeduralkodó, holnap este pedig mulatni menne, ahova engem köszöni, nem vár. okéééé akkor három nagylevegő és görcsös kapaszkodás az asztalba.
végülis nem dobtam ki a cuccait a negyedikről, ahogyan az már nálam egyféle szokás, hanem inkább csináltam neki reggelire császár morzsát. mert én ilyen jó vagyok. ugye. és gondoltam, meginterjúvolom, mihez lenne kedve ezen a csodálatos szombati napsütéses napon. hát ő leginkább elmenne az Ikeába és aztán otthon összeszerelné, amit ott vesz. aha. ez egy igazán romantikus programnak látszik, pláne úgy, hogy este nem tart igényt a szolgálataimra, vasárnap meg majd ébred, amikor ébred.
akkor menjél az Ikeába apukám. ha lehet, akkor szolgáltasd is fel magad smörgas húsgombócnak, te főnyeremény. nyakamba veszem hát a várost egyedül, pontosabban a kis biciklimmel és kiszellőztetem a kis fejem. aztán SOS jeleket küldök a megbízható barátnőknek, hogy találjunk erre a viselkedésre magyarázatot. mivel egyik sem akarja azt mondani, hogy ezt a csávót, hiába ígérte meg, hogy elvisz az Alpokba hegyikecskét lesni, akkor sem érdekled igazán, ezért inkább azt mondják, hogy minden bizonnyal az én viselkedésemben van a hiba, biztos túlságosan meg akartam őt fojtani a smarnival, aminek az lett az eredménye, hogy inkább felvásárolja az Ikeát, aztán a haverjaival a szabadság édes ízét belehányják a praktikus és olcsó fiókokba.
néhányszor aztán még hívogat az este folyamán, de mint később kiderül, nem azért, hogy összeegyeztethessük, hogy ki, hova megy, hanem azért, hogy véletlenül se menjünk egy helyre. másnap meg jön a "beszélnünk kéne" óje. és igen, az úristen lecsap, amikor Mr. Unalom a szemembe mondja, ő bizony elhagy engem egy kozmetikusért. pedig milyen vicces este is volt az, amikor Ancsával kitaláltuk, hogy ő fodrásznak én meg kozmetikusnak adom ki magam. hát akkor menjél, és becsukom az ajtót.
ilyenkor sose tudom, hogy őt csukom ki, vagy magamat be, de hogy egy füst alatt minden el legyen intézve, kiveszem a hűtőből és kiöntöm a laktóz mentes tejet a vécébe, amit az emberemnek vettem, nehogy belepiruljon egy kis hasgörcsbe, beteszek valami szarban fetrengős számot és nekilátok az egy cigi - egy pohár viszki - egy szelet tepertőkrémes kenyér örökké folytatható láncolatába, majd búcsúzóul belebaszom a kukába a külhonból ajándékba hozott giccses hűtőmágnest, aminek giccs ide vagy oda, nem mágnesezhető hűtajtó ide vagy oda, valaha nagyon örültem.
két érdekes dolog azért volt az Unalomban. az egyik az, hogy a 200 négyzetméteres kúrókérójának 50 négyzetméteres gránit fürdőszobájában nem kevesebb, mint 30 féle tusfürdő volt fellelhető. ugyanennyi változatos színű, illatú, típusú és hatékonyágú sampon, 5 féle fogkrém, csak úgy, mint arckrém, stb. nem akarom megérteni. a másik bűbájos történet az volt, amikor bringáztunk haza hozzám valahonnan a cityből, és ő sört kívánt, így hát vásároltunk neki és beletettük a bringakosárkámba. de hát Budapest ugye csodálatosan akadálymentesített, így a százötvenedik padkáról leugratás után a Clark Adam téren egyszer csak szökőkútként tört ki az egyikből a nemes maláta. én pedig a fehér pólómban és szoknyámban, japán túristák paparazzi kameráinak kereszttüzében áztam az arany nektárban és prezentáltam a nyáresti vizespóló versenyt a sight seeing tour különszámaként.
sikítottam a nevetéstől még akkor is, amikor ezzel egy időben a kerekem is leeresztett, a lovag pedig eredménytelenül próbálta az felpumpálni, miközben szitkozódva fenyegetett, hogy vesz már nekem egy normális biciklit, mert ez egy kalap szar, de én tudtam, hogy nekem sok mindennél értékesebb ez a szar, hisz a megboldogult exem ajándéka.
miért is nem vagyok én tényleg kozmetikus strigula
