na. péntek este van. mi legyen ma? végülis szép idő van, legyen egy kis alapozás a Gödörnél Nanával. mostanában úgy látszik, figyelek az est-kezdeti jelekre: Aligváromból kapom a fröcsit... boldogan le is csorog néhány kör, de kábé a negyediknél úgy érzem, hogy ejj, nincs is olyan jó idő, menjünk inkább zárt helyre. de kedv úgy igazából semmihez sincsen. így heti 5 bulival per este 3-5 helyen, érthetetlen módon, de kezd minden unalmassá válni. legyen a jól bevált GMK, Juci úgy is ott vár, bár aszondja, punnyadt a buli. na nézzünk utána annak a punnyadásnak.
odaérek és mit látok? Juci már valakivel izzadt flörtöt tol a pultvégen. ejjha, hát én itt félre lettem informálva. itt nem csak hogy egy leheletnyi punnyadás nincs, de egy rakat gyönyörűség jön meg megy mindenfele. Juci aszondja, kinézett nekem már valakit. fehér inges again. huh, ma inkább nem. de mire kinyitnám a szám, hogy miért nem a szürke pólósra gondol, addigra a szürke pólós már éterien mosolyog és nyújtja át a kezét a pohár halmokon, hogy bemutatkozzon. ő Traian. hogy a kicsoda? Traian from Bucharest. áhhá, nice to meet you és már hátat is fordítok, mert annyi felé kell figyeljek, plusz reménykedem, hogy hátha van ebben a tetves budapesti éjszakában valaki, aki valóban egy városban él velem.
na ott van akkor a kék alpakka zakós tornacipős, meg egy csomó vigyori, és jéééézusom, itt van a zadari festő is. azonnal lebukom a pult mögé. ezt nem akarom!! basszus, de hogy lehet úgy hesszelni, hogy ha nem merek felnézni? na mindegy, tudtam, hogy elérkezik az a perc, amikor nem lehetek már nyugodt, bárhova is sodor a mámoros éjszaka. na jó, mindegy, jó lesz ez, max nem nézek arra. vagyis nézek inkább a románra, aki még mindig totál mozdulatlanul ül és rám mosolyog.
végre oda merészkedik jönni hozzám, pedig már éppen megállapítottuk Jucival, hogy a szemezésekből a legtöbbször nem lesz semmi. beszélgetünk kicsit, végülis rendben van az ürge. de akkor Nana szólít A-ból B-be, így aztán megyek. de nem vagyok elég elővigyázatos, elkap a festő haverja. továbbra is sárga orkánkabátban nyomja. és mondja a nevem: strigula, ugye? áááá de kínos, mondom neki, majd azt, hogy nem-nem, nem strigula. és a nyakamat behúzva, továbbrohanok, szóval most már az egész hely hallja, ahogy utánam kiált: biztos nem strigulaaaa? huh. erre azért nem számítottam.
viszont valahogyan ugyanezen az útvonalon vissza kell majd iszkolnom Jucihoz, mert ott maradt a kabátom. ügyesen megoldom, de már nagyon várt a román. kokettálunk kicsit, kérdem, ki ő? erre ad egy névjegyet, titulus, email, telefonszám. a kezembe helyezte a sorsát. farzsebbe süllyesztem, pedig az áll rajta: manager. tipródunk tovább, mikor ismét Nana invitál ki cigizni. én egy ideje azt nem küldöm, de megyek, mert itt már éppen egy Duna parti (and again!!) sight seeingre lenne a román kíváncsi. mondom neki, hogy ahhoz még túl korán van, megnyugszik, hogy nem túl késő. és ígérem, hogy 5 perc és brb.
de ott cigizéshez asszisztálván egyszer csak bekattan: mi a jó életet csináljak én itt a továbbiakban? semmit. hol kezdjem el magyarázni, hogy az a baj, hogy román? de nem úgy baj, ahogy ezt először érteni lehet, hanem úgy, hogy nem egy tér-idő kontinuumban vagyunk. szeretnék legalább egy helyen élni azzal, akivel akárcsak ki tudja mi lesz... írok Jucinak, hogy leléptünk, a románokat meg direkt nem invitáltuk. mindent ért, átkotrunk a 400-ba, oda már biztos nem talál el egy fél román se. ellenben negyedszer is találkozom Éden Mátéval, szinte már szokásos ez...
hát itt sem az igazi a dáridó, szóval tovább Mikába. áhh, ebből se lesz arcon pörgés, kéne valami éles váltás, Nana aszondja, legyen a Minyon. pföjjj. legyen a Minyon. sor nincs, az ajtónálló meg helyes, így beszagolunk. azt a rohadt mindenit, hogy itt milyen válogatott kis bagázs gyűlt össze, nem hiszek a szememnek. mindenki itt ragadt, aki elmúlt legalább 50 éves és teljesen vállalhatatlan alkonyat előtt, így aztán ezen a rettenetesen felszínes piacon tökéletesen esélytelen a boldogulásra. vagy aki csak egy éjszakát tölt patinás városunkban és vonattal meg szép élményekkel majd megy is haza hajnalban. meg szerencsétlen félreinformált külföldiek.
hát ez remek mulatságnak ígérkezik, szóval húzzunk innen, de nagyon gyorsan, vagy toljunk valami szeszt, de nagyon drágán. legyen a második. aztán lötyögjünk az emészthetetlen muzsikára és jééé. egy gyönyörűség áll a majomparádé szélén. hát ő ki lehet? annyira jól néz ki, hogy rá kellett volna jönnöm, ő nem is lehet igazi. ő egy ufó. nézeget, visszanézegetek, de sajnos erre a spanja kezd el még jobban nézegetni. epic. oda is jön hozzánk. a span, nem ám a Mark Darcy. és igen, itt volt a kutya elásva, ők olaszok. remek, hát akkor ma este már tényleg éljenek a nemzetközi kapcsolatok.
na de ezt a helyzetet most már tényleg ki kéne egyenesíteni, megkérdem a spant, hogy a Mark Darcyt miért hagyta hátra, de a kérdés költői, odaintem közben magunkhoz. na akkor Mark elmondja, hogy igazából a spannak nem is én tetszem, hanem Nana, szóval nem érti, miért csak hozzám jutott el, de ugye ez nekem nem probléma. dehogy probléma Darcykám, bízzuk csak rá a gyereket a Nanára, ja, az nem fog menni, mert őt meg már valami feka hip-hop arc kergeti. na egy kicsit csevegünk, bedobom minden olasz tudásom, ami ahhoz éppen elég, hogy számot kérjen és másnapra a Szecskába invitáljon egy kártya kiteregetős randira. a számom megadom, rutinos, megcsörget. és Nanával, telefonban az olasz számával, farzsebben a román névjegykártyájával elhagyom a süllyedő hajót.
multikulti strigula
