Marco azóta is rendületlenül írja válaszra nem találó angolasz smseit. de én mással vagyok elfoglalva. például Bélával, aki a gödörnél szólított le. éppen csak annyi ideje voltam a helyszínen, hogy egyik lábamat átvethettem a másikon, és még nem is amolyan Sharon Stone-osan, csak úgy másnaposan. leül mellém és aszondja, ő Béla és bizonyára emlékszem rá, az Ákos koncerten találkoztunk. nem tudom megőrizni méltóságomat, amikor Ákos neve hallatán permetként kizúdul szájfényes ajkaim közül a drága vodkaszóda az ő alpakka zakójára. hát Bélám, honnan tudtad, hogy Ákos nekem is a legnagyobb kedvencem? ő Béla. ő mindent tud. oké, ebben meg is nyugszom, és próbálok nem ránézni a haverjára, aki rózsaszín selyemingéhez ma épp filc cowboy kalapot vett fel.
úszunk tovább ezen a nyilvánvalóan-egyetlen-közös-pontunk-sincsen- beszélgetésen, hisz aki Ákossal csajozik, az nekem nem leendő pasi, hanem isten számba megy. megérkezik Ancsa is, és látja, nagyot hibázott, amikor 5 percet késett, én már az alpakka és a cowboy gyűrűjében tündöklöm. nagyot sóhajtva leül és felveszi az engem mindig elnéző figyelemmel kísérő mosolyát. sajnos annyira bele vagyok feledkezve alpakka Béla baromságaiba, hogy csak foszlányokat hallhatok ki Ancsa és a cowboy beszélgetéséből. ez a remek szerzet csak Ancsa "nagy unszolására" hajlandó bevallani tisztes polgári foglalkozását. vagyis hogy ő péniszmodell. a kalpag pedig azért, hogy ne ismerjék meg a rajongói? aha. tehát vagy pöcsfej vagy, vagy mi nem értjük a logikát, mosolygunk rá már ketten éterien.
Béla ezt nem tűrheti, azonnal vissza kell kerüljön a figyelem középpontjába, és elkezd a számomért könyörögni. ejj dehogy adom meg, hagyjon már ezzel. mióta Chandlertől tudom, hogy a férfiak csak azért kérik el a számunkat, mert egyszerűbb azt mondani, hogy addmegaszámod, mint hogy hellósziajóléreztemmagam, azóta már ezt a játékot köszönöm, nem játszom. de Béla nem tágít, az alpakkán is átizzad csak hallhassa a titkos kódot. jó, gondolom egyszerűbb lesz akkor, ha megadnom neki. de persze nem az igazit. viszont rutinos, megcsörget. "jajj, a vége nem 7 hanem 4 hihihi".
végre elköszönünk és tudom, hogy Ancsának ismét nagyon sokkal tartozom, alpakka barátomra többet nem is gondolunk. az este a szokásos módon folytatódik. a holnap viszont meglepő fordulatot vesz, csörög a telefonom. Béla az. Béla randira hív. ezt tényleg elképesztőnek tartom és csak azért mondok igent, hogy megkérdezzem, ugyan miért hív fel, amikor annyira flegma voltam vele, amennyire egy másnapos sharon-tól lehetséges, hamis számot adtam meg és leköptem az alpakka öltönyét.
eljön a randi napja és bizony felteszem a kérdést, amit lassan a testemre tetováltathatnék: MINEK? őszinte választ ad: abból, ahogy megadtam neki a számom, annyira sugárzott, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy felhív-e, hogy ez érdekessé tett engem az ő szemében. ájvé. akkor köszönöm, a kérdésemre megkaptam a választ, én mennék is. de persze lelkesen tartóztat: melegszendvicset rendel és félszáraz bort, valamint magáról kezd el regélni. az atomerőmű főgépészét tisztelhetem szerény, ma már kordbársony nadrágos személyében.
végülis nem rossz edzés ez, gyakorlom a mosolyogva hallgatást. egyszer talán elérek olyan magasságokba, ahol ezt sportként űzhetem, mert nem lesz más dolgom, mint a sarokban helyes szobanövényként állni. mindennél jobban szeretnék szobanövény lenni. de tényleg. szeretném örömmel kortyolni a félszárazat a sonkás-sajtos számban tartott darabkái mellé.
emberünk csókot követel ha már ennyi mindent megtett, de én taxit hívok és reménykedem, hogy egyszer még ki tudom fehéríteni a fogamat a díjnyertes rubinvörös valamilyen irányú megemésztése után.
vonzó, ha leszarnak strigula
