hihetetlen fejfájásom van még délután is a tegnapi ketrecharctól, így biztos vagyok benne, hogy ma nem iszom. tényleg nem. menjünk inkább moziba. nézzünk meg a Titanicon egy minősíthetetlen, felfoghatatlan, kritikán aluli lefejezős-szeánszos-megöngyilkolós filmet egy amolyan csajos estén. csak hogy jó legyen. persze mi szórakozni bármin bírunk, így a hangosan sercegő fülhallgatón, amit, mivel azzal vagyunk elfoglalva, hogy vinnyogva röhögjünk, percekig nem tudunk kikapcsolni. de szemünket eltakarva röhögünk a fej nélkül rángatózó szerencsétlen tetemen, és azon is, ahogy Juci tök véletlen kinézi magának az egyik nagyon régi exem.
viszont az esélytelen, hogy ezután le tudjunk feküdni aludni, szóval benézünk a city-be. mondjuk a Mikába. na jó, a Mika Kertbe. én áfonyalevet kérek, csak keményen. kicsit ténfergünk a szitáló esőben a vendégeket zaklató fakabátok között, akik nem tudni, mit keresnek itt. majd bónuszként megjelenik a váci, kávés, anti-randis emberem is, ami már elég ok ahhoz, hogy sikítva eltiplizzünk a 400-ba.
naivan pislogva odébb tolunk pár embert a pulttól és kívánatosan felmászunk két bárszékre. lógatjuk a lábunkat és mozizunk. no way, hogy ennek a perfekt felhozatalnak rázzunk egy kicsit is. kérjünk inkább még egy áfonyalevet. nézni viszont bőven van mit. az olyan 210 magas bányarémet, akinek két foga hiányzik, ezért aztán duplán riszál. vagy a hölgyeményt, aki gondosan tölti bele a borába a kólát, hiába a talpas pohár. aztán a barátnőjét, a rózsaszín muffot, aki a szemüvegest hülyíti, miközben néha úgy sikít, hogy minden pultosnak kiesik a kezéből a pohár és még a zenét is lehúzzák, hogy ki halt meg. aztán ott volt a cseh anyós is a menyével meg a kisfiával, akiket oly' kevéssé kontrollál, hogy a nászútjuk után most még ebbe a balkáni kocsmába is elkísérte őket.
és a sarokban díszeleg még egy válogatott társaság is: valami törpe méretű tibeti szerzetes, az ő orosz (de ha nem orosz, akkor szerb) testőre, Igor, valamint két arab üzlettárs és egy svéd bróker. Igornak ki van hajtva a zakójából az inggallérja és hatalmas a fuksza. nem sokára odajönnek a pulthoz, így Igorral azonnal meg is van a szemkontakt, majd koccintunk vele a távolból, és Jucival persze közben rihegünk-röhögünk meg mosolygunk, mint a vadalma.
aztán tovább csodálkozunk Adam-en, a brit atomtudóson, meg a torony méretű hölgyeményen, aki olyan szerelmes a melléig látó toronyőrbe, hogy zavarában a hiányzó fogai helyén keresztül szürcsöli be a fejébe a szerelem italát, a rumkólát. a rózsaszín már a szemüvegessel smárol, de két perc múlva egy random szőkének táncol, a VBK meg éppen az újraegyesítésért serénykedve a kopasz románhoz dörgölőzik. megérkezik a haverjával a göndör zselés latin lover is, aztán az acélos bakancsos, 30 kilós, copfos, csillámporos domina is.
lefordulunk a székről gyönyörünkben és kínunkban, mert ez a helyzet tényleg komoly. nyilván rosszindulatú béna picsáknak nézünk ki, akik órák óta hiába árulják a petrezselymet, egy szerencsétlen félnótás sem viszi őket táncba, de jelenleg ezzel nem tudunk foglalkozni, csak az örömkönnyeinktől elfolyt sminkünk törölgetésével. na jó, azért van, amivel mégis van idő foglalkozni, ugyanis Igorék indulni készülnek, persze lelépés előtt azért ránk néznek. szándékom szerint, bye-bye-t intek az orosz-szerbnek, Juci szerint "gyere csak ide"-t.
Igor így aztán nyilván nem indul el, hanem fölém magasodik és elkezdi nyomatni a magabiztos, de mégsem nagyképű szöveget. udvarias és férfias, szóval teljesen készen vagyunk, hiába a kihajtott ing, a fuksz és a karika fülbevaló aranyból (!!). Igor fantasztikus. azt állítja magáról, hogy párizsi és évek óta itt lakik, most pedig a haverjait (a tibetit, a svédet, stb-t), kalauzolja az éjszakában. Igort persze nem Igornak hívják, hanem ékes farancia neve van és tüneményes akcentusa. addig-addig magyaráz nekünk, amíg már visszajönnek a haverjai, hogy most akkor mi van, mennek-e vagy sem. befogja azzal a szájukat, hogy megmutatja, merre vannak a megfűzendő szőkék és kész, már le is van rendezve az ügy.
Igor szeme, mint a gomb, olyan fekete. foglalkozása szerint pedig gyrosozó és internet café tulajdonos. véletlenül sem pénzt mos. csak olyan helyekre szeret járni, ahol nincsenek külföldiek (??), például valahova a Keletihez (??). Igor annyira káprázatos, hogy a színre lépő Éden Máténak sem tudunk eléggé örülni, pedig ígéretes ismeretség lenne az is. de sokkal inkább el vagyunk bűvölve attól az ízléstelen ingtől, ami nyilván három millió EURO volt, de senki más nem vehetné fel, csak a gyrosos. aki aztán számot kér, de hát ugye kizárt, hogy egy maffiózónak csak úgy megadjuk, szóval én kérem el az övét.
megbeszéljük a see you soon-t, aztán nehéz szívvel útjára engedjük új szerelmünket. majd arra leszünk figyelmesek, hogy két érintetlen ital sorakozik előttünk, aminek nincs gazdája. visszapörgetjük az eseményeket és rájövünk, hogy ezeket az a két lelkes úriember szánta nekünk, akik Igor előtt még mellettünk ácsorogtak, de aztán valószínűleg a fuksz láttára olyan gyorsan elinaltak, hogy még a kidobott pénzt sem mérlegelték. nem tesszük magunkévá a nedűket, mert lehet, hogy a bosszú gina benne vár, bár nem valószínű abból következtetve, ahogy ezt a lovagias helyzetet menedzselték.
és akkor itt valami bekattant a csávóknak, elmúlt 3 óra, most már dűlőre kell vinni a dolgokat, úgy jöttek, hogy néha egymás mögött álltak sorban. ha az elsőnek nem jön be a szöveg, akkor majd próbálkozom én, aztán én, aztán én. de a végcélig senki nem jut el, hiába mutatnak bemutatkozó táncot, úgy érezzük magunkat, mint a Puzsér a Csillag Születikben. ezt nem hisszük el. kiindulva az elmúlt néhány hónapból, nyilván mindegyiknek otthon van a csaja vagy a felesége vagy a faszija. nyilván elkérnék a számunk, vagy nem, aztán arra se emlékeznének, hogy valaha találkoztunk, esetleg bejelölnének fácsén, aztán néha lájkolnának és eddig jutnánk. nem ez a tuti, na. nem jutunk sehova, na. nyilván nem jól csináljuk, ha a cél nem az, ahova vezethet ez az egész, ez is világos. viszont lassan kezd szórakoztatóbb lenni ez a kiüresítő, pultnál üldögélő létmód, mint a "minden hétre egy halál" remény-kudarc dialektika.
hazabiciklizem kivételesen józanon, bár az esőben sárvédő és első vagy hátsó világítás nélkül továbbra is neccesen, aztán úgy döntök, szórakozzunk tovább: ráírok Igorra. félig értelmezhető francia-angol-magyar válasz jön, melynek legékesebb gyöngyszemei: "i am going home hello was nice to see u soon" vagy a "kel hazi bulli". ezen fél óráig röhögve, végülis 5 órakor mosolyogva alszom el, hiába írja aztán, hogy vannak nála french borok és sajtok.
ez volt az orosz-francia strigula
