a Csakban alapoztunk, ahol egy kicsit kínban éreztük magunkat, hiszen csupa szemtelenül fiatal, szépreményű egyetemistával osztozunk a cigiszagon, ezért aztán a hecc kedvéért továbbálltunk a Szódába, ahol utoljára gimis korunkban jártunk, de ma este szépreményű 30-as szinglikre áhítoztunk. viszont ez már nem tűnt olyan jó ötletnek, amikor az I Need a Hero-t a She Is a Maniac követte. a helyzetet eleinte fogyasztással igyekeztük átvészelni, majd riadót fújtunk és betévedtünk a Kazinczyba.
Ancsával vonaglottunk át egyébként az éjszakán, Ancsa is szereti a szeszt. na meg engem, mert amit kiáll mellettem, az nem gyenge. történt ugyanis, hogy a kedves ruhatáros az állapotomat felmérve arra a diagnózisra jutott, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha a biléta átnyújtása mellett a kezemre is felírja a ruhatári számot.
bebotladozom a tánctérre. kábé harmincan voltunk ott, de én azt hittem, egyedül vagyok. ennek megfelelően is viselkedtem. dupla Jameson jéggel magasra emel, popsival a levegőben kever, csukott szem, áhitat, akár csak egy jobb fesztiválon. egy csávó jön, lepattintom, másik jön, lepattintom, még tíz jön, mindenki fordulhat is sarkon. na nem azért, mert nem az álompárom felkutatásán szorgoskodom éppen, hanem mert nem igazán tudok mit kezdeni a legnemesebbik részükkel a hátamban, és ezzel az ismerkedési stílussal úgy ámblokk.
kitartó vagyok a dákók elhessegetésében, amikor már csaj is jön. mondjuk legalább elölről, de hát ez kész. igaza lehetett az egyik rutinos dzsigoló haveromnak, aki egyszer így fogalmazott: "most már megvoltak a nők, lassan megvannak a férfiak, utána jöhetnek az állatok."
én azért ilyen babérokra nem török, de azon már tényleg csak ámulni tudok, amikor az idegen csaj nyomul, mert hogy ugye abban nyilván nincs semmi, hisz lányoknak szabad. jó, nyomatok vele egy táncot (hallom a háttérben a narrációt: leszbi show, leszbi show), közben pedig a híres neves sztárszínészt bámulom, aki szintén itt pörög. illetve topog.
dülöngélek a helyen már vagy két órája, amikor hátulról valaki kivételesen nem megbök, hanem meglök, azonnal elnézést is kér. amilyen gyorsan csak tudok, a domina csizmámban hátrafordulok, és meglátom a magyar Ben Afflecket, ő volt az, aki hátba taszajtott. hangosan kiáltom, hogy "na de Beeeeen". mire Ben őszintén elgondolkozik, hogy na ez meg ki lehet. kis habozás után úgy dönt, bátran betippel: "őőőőő Erika?", hát mondom, pont nem, de nem érdekes. kérdezi, honnan ismerem szerény személyét. azon kívül, hogy egy megrögzött filmszínház-rajongó vagyok, interjút is csináltam vele nem olyan régen. ahamm. kicsit próbálja kozmetikázni az Erika-baklövést, de mivel nagyon szeretem őt, ezért azt is tudom, hogy felesége és gyereke van, szóval továbbküldöm eltökélt útján a pult felé.
van egy srác ezen a helyen, mindig kendőben van. fux kilógatva, kosaras cipő, ing, és kendő. láthatóan egy rajongóm született meg benne. jógyereknek tűnik egyébként. de izé. egész este mellettem kóborol, és nem mer odajönni. néha odaszólok neki, akkor nagyon lelkes.
néha, mondom én, mert valahogy minden héten egy estét ezen a helyen töltök el. amikor másodszor mentem, mint egy díva, vonulok el a felső pult előtt megrögzött party animál tekintetemmel, amikor azt látom, hogy két srác összesúg: "itt van". a ruhatáros is nagyon kedvesen köszön, és már emeli is a tollat, hisz legutóbb tényleg szükség volt rá.
ejj, hát "engem nem lehet eeeelfelejteniiiiiii. értem könnyeket illik eeeeejteniiiiii."
a cigimet bokáig letüdőzve, ezzel az élet súlyát tüntetőleg kifejezve magyarázom a csajoknak, hogy mennyire kiábrándító ez az egész helyzet, hogy aki külsőleg nyomoronc, az briliáns stílusával és eget verő intelligenciájával próbál a szórakozóhelyeken lehetetlen párbeszédekbe bonyolódni, aki meg 10-es skálán legalább a 6-ost üti, az ugye dákó előretolással és hajba szagolással boldogít. vajon mi lenne a megfelelő beugró arra, hogy legyen kedvem valakinek legalább a nevemet elárulni egy buliban? mindenki együttérzően hümmög, aztán tovább dobáljuk magunkat a zenére. nincs mit tenni, nincs mit tenni.
egyszer csak valami emészthető szöveggel egy emészthető fickó töri meg a lehangoló ívet. táncolgatunk. nem úgy egymással vagy egymáson, hanem csak simán egymás mellett. a zenére. mert kivételesen jó volt a zene. minimál interakció van köztünk, de az a minimál, az igen szimpatikus. kérdezem, hogy kikkel van. egy okés társaságra mutat, akik nagyon biztató kacsintásokkal igyekeznek távolról rábeszélni a barátjukra.
és tádáááám, benyögi a nevét, és tádááááám én is elárulom az enyémet, na persze nem az egészet, abba jobb, ha nem megyünk bele. találunk pár közös pontot azon kívül is, hogy mindkettőnknek van neve. jártunk régen a home-ba, szenvedünk a mai bp-i éjszakától, és mindkettőnket itt hagytak a barátaink. mert hogy az ő bandája a fülem hallatára sok szerencsét kívánt neki és lekoccolt, majd az én aggódó lányaim is negyven kvíz kérdéssel tesztelték éberségem, és végül a telefonomat a kezemhez ragasztva távoztak.
lepörgetős zene következik, 4 óra körül lehet, lassan zárnak. pár kitartó rajongó a háttérben, a DJ és mi ketten vagyunk a helyen. chillout hangulat, a srác imbolyog tőlem egy karnyújtásnyira, majd kettőt fordulok és sehol nem látom. várok egy kicsit, biztos kiment a slozira, várok még egy kicsit, biztos rókamóka van. lassan csak leesik, hogy egyedül vagyok fél5-kor egy szórakozóhelyen a DJ-vel, és bizony egy helló nélkül hagytak itt.
I'm sexy, and I know it!
strigula: biztos csaja van
