állok a pultnál és nem hiszek a fülemnek. aszondja a szőke a pultosnak: "figyuu, egy vájszházmestert kérek. így kell mondani, ugye?" a pultos néz, sok mindent hallott és látott már, de az arcizmait most nem tudja azonnal rendezni. aztán nyel egyet, majd nagylevegő után halál higgadtan azt mondja, vice, de a vájsz sem rossz, azért kapsz egyet. a szőke pislog, belőlem meg kibuggyan a rossz májú (a szőke szemében meg gondolom, a "lúzer barna") röhögés.
végre elkezdődik a koncert, Carbonfools, amit persze nem nézhetek a jobb szélről, így fogom Ancsa kezét, és az iszonyú tömegen át, a pofátlan fesztiválos taktikámmal begyömöszölöm magunkat Fehér Bazsi lábai elé, mondjuk úgy a negyedik sorba, középre. sok élvezet Bazsiban nincs, mert teljesen készen van. ellötyögünk, de a koncert végeztével már kínzóan aktuálissá válik egy vájszházmester újratöltés.
felrakom a ciciket a pultra, így fél perc múlva már kezemben is van két szesz, és immáron egy fél szőkét se kellett meghallgatnom, aki okosan kérdez. hátrafordulok, hogy bele tudjam tölteni Ancsába, amit megérdemel, de két szempárba ütközöm. megnéz a mákostészta hajú-magas-pulóveres, majd megnéz a haverja, a jófiús-kockás inges, aztán újra a pulóveres, akkor a tettek mezejére lépek és azt mondom: "szevasztok fiúk". több se kell nekik, már jönnek is és jófejkednek. pulóveres aszondja, ő Laci. szevasz Laci. kérdezem, mit csinál, amikor nem a pultnál mered. kitérő választ ad, így soha többé nem kérdezek, de tényleg. soha. többé. semmit. (mert nem gondolkozom, hogy az inkognitó mitől is olyan feltűnő).
kis ismerkedés és nyűglődés után megkérdezik, hova megyünk tovább. látják, hogy két barátnőmmel vagyok, mert Ancsa és Zsuzsi alig feltűnően hesszel a távolból, de azt csak én tudom, hogy pontoznak is. ácht komma fünf. egész jó csávók. agonizálunk egy kicsit a hovatovábbon, mert tegnap is már megjártunk mindent, aztán sehol nem volt semmi. eldöntjük, GMK lesz a befutó, ott pia is van, tánctér is van, közel is van. jó lesz.
megkapja Lacika a magas labdát, mondom neki, hogy GMK-ba megyünk. fogdossa a karomat és ígérgeti, hogy majd utánunk jönnek. leesik végre, hogy nem csak kettesben vannak a pulóveressel, hanem meghatározhatatlan eredetű és küldetésű csajok is, meg spanok is bejátszanak a képbe. látom, hogy nyammognak, szóval indulunk, jönnek vagy nem, tök mindegy. na jó nem mindegy, de kellett adni egy kis löketet a kiürült tánctéren való ácsorgáshoz képest.
GMK-ba be, tánctérre le, kétségbeesésbe be. mert hogy rengetegen vannak lent: a DJ meg a pultos. juhujj, ebből mi lesz, azonnal visszavonulót fújunk és egy kövér rund után valami fotelbe rogyunk, ahol a fiúk is elférnek, ha jönnek. és jéé, jönnek. hármasban. mert jön velük egy feddhetetlen úriember, aki semmi mást nem mond az első húsz percben, csak azt az alapigazságot, hogy viszkikólaviszkikóla. bonyolultabb diskurzusba nem is bonyolódnék vele, szimplán csak mélyen egyetértek. viszkikóla. próbál fókuszálni az aranyember egyébként, de nem vágja, hogy mi a leosztás, így rákezd a táncoljunktáncoljunkmá-ra. rendes tagnak látszik egyébként, aki mondjuk cső készen van, meg nekem amúgy is más feladatom van, Lacira koncentrálni és részeg bájaimat szofisztikáltan bevetni.
amikor már végképp kimerítettük a hova szoktatok járni, hogy tetszett a koncert, mit isztok, hetente hányszor buliztok témát, akkor mindannyian érezzük, hogy valami kis feszültségoldó egymáshoz tapadás mindannyiunknak hiányzik. azonban mi a lányokkal képben vagyunk, hogy lent síri csend és hullaszag, a fiúk viszont nyilván ezzel hozakodnak elő. ha lemegyünk, az már hat. vagyis fél tucat, szóval tutira utánunk jön majd vagy még tíz tucat ember a felső szintről, ahol szintén legalább vannak vagy tizennégyen. Ancsa ráhangolódik a pulóveresre, Zsuzsi meg tűzbe is menne értünk, hisz neki tök mindegy, már elkelt, szóval lecsörtetünk a még mindig tök üres tánctérre és várjuk a csodát.
csoda nem jön, még egy-két rund viszont pótcselekvésként igen, így aztán kis idő múlva valami kínos vonaglást is végzünk a tánctéren, szesztől befolyásolt, de már egész értelmes párbeszédünket meg-megszakítva. sajnos azonban ismét a kezünkbe kell vennünk az irányítást és továbbvezényelni a népet, hogy kerekedjen valamerre ez a romantikus este, mondjuk egy kevésbé romantikus irányba.
természetesen a Mikába megyünk át, ruhatáros fiú szevasz, pultos fiú szevasz, dupla viszki házmesterre ez az. itt végre emberek is vannak, meg amúgy nekem már szinte otthonos a közeg a sok ismeretlen ismerőssel. végre sikerül az uraknak is betalálniuk a küzdőtérre, de imbolygásukból azonnal levágom, hogy valami nem kóser. aszondja Laci, hogy ő most akkor így menne. hát menjen. de nem is tudja. én sem. táncoljunk. táncolunk. lehet, hogy mégsem megy. ne menjen. ó jajj, ha marad, akkor bajok lesznek, szóval inkább menne. menjen. de találkozunk-e. ha felhív, akkor igen. ha megadom a számom, akkor felhív. akkor megadom. és tényleg. önelégült billegés még egy kicsit a helyszínen, aztán taxi és remények.
strigula: megadtam a számom egy idegennek
